A jelek mindenholmegtalálhatók, kezdve a tuhákon lévő tájékoztatócimkéktől a túristautakig. A jelek néha nem egyértelműek. De ez többnyire az értelmezéstől függ, hogy jól vagy hibásan értelmezzük-e őket.
A második alakalom egymás után, hogy Szent István, államalapításának ünnepén vihar tör ki. Ebben lehet jelet látni. Hiszen tudjuk, milyen borzalmak történnek hazánkban. A felhők gyülekeznek nemzetünk felett, helyesebben már beborult az ég felettünk rég és a Nap sugarai nem, vagy csak nehezen jutnak át a sötét fellegeken.
Szerintem nagyon nem tetszik most első királyunknak, amit a kormányunk és más befolyásos emberek művelnek a védtelen és tudatlan néppel. Talán jel, hogy vihar veri szét ezt a mai ünnepet másodjára. Vádolhatnak babonasággal, hogy ilyet állítok, mondhatják, hogy nincs semmi az anyagi valón túl és csak a természet vagy az ember tehet minderről, a környezet szennyezésével okozott változásaival. Ám érdemes elgondolkozni az eseményeken és minden ehhez hasonlón. Nem úgy jel ez, hogy az Úr villámokat szór és dühös ránk, hanem tudja, hogy lesznek, akik jelnek veszik. Pedíg csak egy vihar volt. Máskor is megtörténhet és bizonyára egyre többször meg is fog. Persze arra ügyelt, hogy a Szent Jobb időben biztonságos házába érjen még a zivatar előtt. Tehtá bizonyára nem a vihar a jel hanem a gondolat, mely felveti ezt bennünk.
Mi van ha az Úr változtatást vár el tőlünk?
Mi lenne ha tényleg változtatnánk?
Modnjuk tegyük be a táskánkba az esőkabátot és vigyünk pulóvert magunkkal hátha útközben ér az eső és a lehülés.
Később hagyjuk abba a környezetszennyezést és nézzünk körül mivel hozhatjuk helyre az eddigi károkat, kivel és hogyan rendezhetjük vissza a természetes rendet, hogy legalább miattunk ne legyen időjárási katasztrófa. Perszek a természetnek nem parancsolhatunk és ha változni akar, akkor változni fog, de legalább nem miattunk.
****
Csak a "vizijátékot láttam" a tüzijátékot nem :(
pedíg nagyon készültek rá Ferkóék. :)
Igen, szétrohadhat a fa a víz alatt kedves Bojler, de a rothadás gázt termel, ami biztos felfelé keresi majd az utat. :) Hogy visszakötekedjek.
A pontos fogalmazás és a részletek valóban nagyon fontosak és belátom ezen a téren sokat kell még tanulnom (mint álatlában ás téren is). De bátorkodm azt mondani, hogy ugyan nem minden fekete vagy fehér, van fekete és fehér. Létezik a tiszta fekete és a tiszta fehér úgyszintén. Manapság szeretik ezt elfelejteni. Gondolok itt, arra mikor ezt mondják: ha úgynézem ez rossz (bűnös), ha másként nézem akkor nem. Vagy: Ez nézőpont kérdése.
Ezek a rész igazságok sokszor. Mert valóban sok helyzet van mikor nem egyértelmű az adott cselekedet vagy helyzet milyensége, de van jó és rossz. Van biztos pont a világban. Nem csak az ember álltal alkotott de bármikor megváltoztatható törvények, rendszerek a biztos pontok, sőt ezek nagyon sérülékenyek. Van transcendens "szikla", az anyagi világon kívül álló, azt magába foglaló örök és biztos pont. Ezt lehet cáfolni, de nem érdemes. A legnagyobb gondolkodók is - ha sokszor csak az életük végére - így gondolták. Nem is lenne érdemes és értelmes ilyen bizonyosság nélkül élni. Ha nem lenne bitos, valami örök, akkor élhetnénk nihilistán, anarhistán. Ami valószínüleg legkésőbb az első 10 év után (ha lenne ki megérné) unalmas és taszító lenne.
Olyanok lennénk mint Morison:
http://www.youtube.com/watch?v=tah0OnS3nBU
néha amúgy jó kikcsolni :)
A magyargárdás honlapot csak érdekességenek raktam fel és a liberok meg kombinók bosszantására.Nem azért mert hogy szimpatizálok velük. Nem ismerem őket eléggé ehez és nem is vonzanak hogy megismerjem őket.
Elolvastam nagyjából az alapítóokiratukat és vannak tényleg homályos és adott esetben aggasztó részek benne. Ám ezek a mozgalmak válaszok egy behatásra ami a magyarságot éri már elég régóta. Most az úgymod tőkések és talpnyalóik a régi komcsik részéről. Kíváncsi vagyok bejön-e a fidesz jóslata hogy ősztől drasztikusan emelkednek az élelmiszer árak. Ha igen jó nagyot szívnak a nép tagjai, akisemberek. De kiálthatnak még így is Barabást.
Nem azonosulok amúgy rasszista nézetekkel mert azok elveszik az ember lényegét. Egy ember nem valhatja hogy más rasszhoz tartozó embertársai csak a hovatartozásuk miatt kevesebbet érnek vagy alsóbbrendűek tőle. Vannak jellemző vonások nem csak külsőmegjelenésben, hanem viselkedésben és genetikailag is az egyes rasszokra ám mindíg adlódhatnak kivételek. És ahogy a Bibliában leírták mikor Ábrahám alkudozik az Úrral, hogy Szodomát elpusztítja-e ha csak 50, 40, 30,20,10 vagy 1 igaz embert talál-e nem általánosíthatunk. Még az Isten sem teszi hát hogy tehetnénk mi.
Ezek ellenére nem szerencsés a különböző kultúrák keverése, ha vendégségbe mész a házigazda elvárásait teljesíted tőled telhetően így kell viselkednie mindenkinek még a fehéreknek is.
Viszont el kell ismernem hogy ez a holokauszt duma mindíg felbabrál. De a rendes zsidókat is információim szerint.
Ennyi.
Ja az igazság győz mert magában hordja a győzelmet. Mint a fa a vizen. Le lehet nyomni és sokáig a víz alatt tartani de egyszer úgy is felszínretör.
most írhatom újra a blogomat.
elrontottam az előbb.
szóval szarul aludtam, sok kusza álom...
de érdemes volt felkelnem mert megjött az első fizetésem. Mielőtt valaki jönne hogy hívjam meg, adjak kölcsön stb. Már átutaltam a jehova tanuinak, Pistikének és Isaurának akinek kiújjultak a szemproblémái.
Az első igazi fizu, mit remélhetőleg egyre igazibb fizuk követnek majd. Buli majd a véglegesítésemkor. Addig ki kell bírni.
Zene:
1. Öreghódnak, hogy ne kritizáljon:
http://www.indavideo.hu/video/Aerosmith_-_Crazy
egy ismerős (aki kitalálja kinek a száma az ... igen hát majd hátbavereget, mert nagyon ügyi :))
http://www.youtube.com/watch?v=HhKj3i9KCLQ
most Borgirnak, aki szintén szerette ezt a sorozatot és gagyinak tartja a nagyfilmet
http://www.youtube.com/watch?v=nGw9e0kRWhI
zenéből ennyit.
Honlap: az elsőt külön ajánlom Ádámnak :)
http://rosszpcjatekok.blog.hu/
Idézet magamtól:
"Jobb mintha rosszabb lenne." "Akit ma meg***hatsz ne halaszd holnapra!"
egy klasszikus: "Nem piskótatorta."
szabadnap: magy, (munka/ tud) jelentése: Olyan nap melyen a munkavállaló a munkáltatóval közös megálalpodás alapján szünetelteti a munkavégzést. Nem tévesztendő össze az ünnepnappal.
Ilyen napom van ma. :)
politika:
http://orbanviktor.hu/fogadoora.php?item=8 (még én sem néztem végig)
zene:
http://www.youtube.com/watch?v=UqloWqGrdFo
idézet:
Uram, adj csöndes éjt,
Nyugodalmas, nagy éjt
A te vén gyermekednek,
Beteg, rossz gyermekednek.
Fölséges dáridók,
Keserves dáridók
Muzsikája kerüljön,
Hangja messze kerüljön.
Ne ülje szívemet,
Nyomorék szivemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.
Aludjak kacagón,
Álmodjak kacagón
S boldoguljak álmomban,
Ifjuljak meg álmomban.
Valami nagyon nagyot,
Valami dicső nagyot
Álmodva hadd képzeljek,
Éjemben hadd képzeljek.
Imádkozzak, mint gyerek,
Régi, iskolás gyerek
Istenes áhitattal,
Altató áhitattal.
Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza az ajkam: "Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj csön-
des éjt mindeneknek. Istenem,
én járva-kelve, fölvirradva
és lefekve, imádlak, mint
édes Atyám. Jó Atyám, vi-
selj gondot rám, ámen."
Sikeresen sikerült a munkahelyi költözés. Két emelettel följebb. Nagy szoba, kevés ember, közelben
lévő segítség. Szóval minden jó. Igaz késtünk csöppet a nyomdai leadással de nem csak rajtunk múlott. Ja és állítólag a hétvégi számnál a nyomda összecserélte az oldalakat. De talán ma meglátjuk.
Jó vadászatot!
Ha minden jól megy szombaton kirándulás lesz a Börzsönybe. Valahol Nagymaros és Zebegény tájékán szállunk le a vonatról mondjuk Dömösi átkelés és arra fele kirándulgatunk majd.
Feltéve hogy nem leszek beteg addigra, illetve meggyógyulok. Fáj a jobb pofám. Biztos a baloldal miatt. :)
Amúgy azért nem váltottam még be ígéreteimet a bloggal kapcsolatban mert jelenleg nincs időm. Heti 6 nap dolgozom és nem mindíg 8 órát hanem néha többet.
Maj még lesz infó.
csákány!
Köszöntsük nagy vastapssal a 75 éves pufajkás szart!
Érdekes, hogy az indexen jelenik meg kritikus írás és összeállítás a kommunista Horn Gyuláról.
Azon az oldalon, ami baloldali. Igaz inkább liberális. Már a stílusa is olyan. Meg kell azonban mondani szeretem. No, nem a silány, gyakran csúnya szavakkal, szlenggel tűzdelt cikkeket, hanem az aktuális, friss híreket és a kritikákat.
Ajánlom mindenkinek ezért az egyik cikküket http://index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/hornszul943/
Ez a gazembe, gyilkos, hazug nem önmabában bosszant igazán, hanem azért, amit szimbolizál.
Van pofájuk a büdös kommunistáknak egy ilyen embert kitüntetésre felterjeszteni (nem mintha meglepne). Szimbolizálja a gonoszt. A rothadást. Egy alkoholista, aki valószínüleg azért alkoholista, mert nem bírná magát elviseni és társait sem ital nélkül.
Szintén baloldali infók szerint volt pofája megjegyzést tenni a köztársasági elnökre mert, van mersze kimondani az igazat. "A
jó nénikéjét" - a Független Hírügynökség szerint ezekkel a szavakkal
utalt Horn Gyula születésnapi beszédében arra, hogy Sólyom László
megtagadta tőle az állami kitüntetést.
az idézet a hír tv oldaláról származik
Nos a politikáról ennyit mára. Összegezve nem haladtunk előrébb.
Rólam annyit, hogy dolgozom. Eddig sikeresen. Remélhetőleg tűrhető időbeosztásom lesz és kellő számú szabadnapom kirándulásokra. Valamint bízom benne, hogy pár évig tudok itt dolgozni.
Megjelent a részvételemmel készített első lapszám. Ma készítjük a holnapit. Bővebb infót csak személyesen adok.
Nem akarom ezekben a viharos időkben kompromitálni a munkahelyemet.
Tegnap voltak sárndor, józsef, melegek. De azért jót szórakoztunk a Szarviban és egy Don Pepében.
Jó szórakozást, pihenetető kikapcsolódást mindenkinek a nyárra! Mint látjátok újra tudok blogolni.
A szakdolgozóknak és egyéb szemvedőknek (így kicsit maganak is, bár örömmel szenvedek) eredményes, és gyors munkát kívánok, hogy legyen szabadidejük bulizni mondjuk velünk!
Ezúton tudatom mindenkivel, hogy sikerült.
Gyakorlat:5
Elmélet:5
Köszönöm a kitartást, minden szurkolómnak! Minden vizsgázónak egy hatalmas kalappal.
